Szösszenet 6.

Unalmas, őszi délután volt. Zötyögött a buszon, keresztül az esőáztatta városon. A busz néha megállt, kinyíltak az ajtók, és az embertömeg jelentős része kicserélődött. Egyik megállóban azonban valami hihetetlen dolog történt. Egy csuklya alól kivillant egy szempár. Azonnal felismerte. Nem tudta eldönteni hírtelen, hogyan is reagáljon, csak bámulni tudott. Majd mire a szempár észrevette volna, sikerült összeszednie magát, s már nem bámult zavarbaejtően. A gondolatok forgószélként kavarogtak a fejében. Majd a szempár ránézett. Azonnal észrevette, hogy a szempár tulajdonosa is meglepődött. Elkapták a tekintetüket, majd lopva ismét egymásra néztek. Ezt a kamaszos pillantgatást megismételték még párszor. Majd a szempár tulajdonosa hozzá lépett, s megkérdezte, hol is találkoztak már, hiszen biztos benne, hogy látta már ezt a két csodálatosan mosolygó szemet.  A lába földbe gyökerezett. Azt hitte a bámulása hatására ébredt fel az érdeklődés a szépszeműben. Nagyon rémülten, alig hallhatóan, mégis határozottságot sugallóan elevenítette fel a találkozást: "Én is láttam már ezt a szempárt. Bele is vesztem azonnal a ragyogásába. Hírtelen kitárult a világ, mikor a szemekbe néztem, senki nem volt már körülöttünk, minden megszűni látszott, és olyan csöndes, nyugalmas és bíztató volt minden. Maga volt a tökély az a pár perc, amíg a szemek tükrében eltűnhettem." A szépszemű teljesen rácsodálkozott. Olyan őszinteséggel szólt az ajkairól a szó, hogy ő beleborzongott. Hasonló élményről számolt be... de nem tudta mihez kötni, sem időben, sem helyileg, s emiatt szinte zavarba jött, amiért ezt a beszélgetést kezdeményezte. Egy ilyen élmény körülményeit nem felejti csak úgy el az ember... ő mégsem tudott visszaemlékezni. Egy darabig még álltak, bámultak egymás szemébe, majd neki le kellett szállni. De mielőtt kilépett a buszból, visszakacsintott, s csak ennyit mondott: "Én ezzel a szempárral egyik visszatérő álmomban szoktam találkozni!"