Csak egy pillanatra látta meg a ragyogását, de azonnal megbabonázta. Földbe gyökerezett lábbal bámulta tökéletes alakját, sziporkázó kisugárzását. Nem tudta, hihet-e a szemének, tényleg valóságos, amit lát? Olyan csodás volt, ragyogó, csábító! A gondolatai már előreszaladtak, már látta maga előtt, ahogy rámozdul, hogy becserkéssze. Szinte érezte, ahogy gyorsabban száguld a vére az ereiben az izgatottságtól. Elképzelte, hogyan fog hozzáérni, hogyan fogja cirógatni, hozzábújik, megöleli. Annyira vágyott rá, hogy közelebbről is érezhesse, ne csak lássa.
Végül erőt vett a megmerevedett izmain, s nagyon lassan, szinte észrevehetetlen mozdulattal elindult felé. Tudta, ki kell várnia a megfelelő pillanatot, bár azt nem tudta, mi a megfelelő, de bízott a a becserkészős képességeiben. Várt és lesett, lesben állva várt, csak várt.
Izmai robbanásra készre feszítve vártak. És akkor... Egy villanás, és akkor volt legragyagóbb a kiélezett figyelme tárgya, s tudta ez az a pillanat. Megfeszített izmai kilőttek... És rávette magát miközben agyát, ereit, egész testét egyfajta kielégült boldogság járta át, mit járta, szétrobbant benne...
A hang élesen hasított végig a tudatán:
- Anyaaa, a macska letépte a karácsonyfáról az egyik díszt!!!
