Szösszenet 27.

Egy buliban találkozott velük. Sármosak, viccesek, vidámak és udvariasak voltak. Nem macsók, nem nagyzolók, mégis kívánatosak. Ők ketten legjobb barátok voltak, mindenhova együtt mentek, közös lakást, autót tartottak fenn, néha testvérekként mutatkoztak be poénból. Jó volt velük szórakozni.
Másnap arra ébredt, hogy a telefonja két üzenet érkezését jelezte. Szinte egyidőben jöttek, s mindkettő randi meghívás volt.
Annyira jól telt az este velük, nem akarta bármelyiküket sem megbántani, így ugyanazt a helyszínt, időpontot adta meg nekik. Volt is enyhén csalódott meglepetés mindkét arcon... Végül mégis jól elvoltak, erősen hamar összebarátkoztak, s azután hármasban lógtak, igazi vidám baráti csapat lettek. Már sokszor, sokan megjegyezték csipkelődve, hogy nekik hárman kéne összeházasodni, kár, hogy a többférjűség hivatalosan nem elismert. Ilyenkor mindig morfondírozott, hogy választania kéne közülük, vagy megszakítani a barátságot mindkettőjükkel. Nehéz döntésnek tűnt, hisz egyformán szerette őket...
Épp egy tárgyalásról készült haza a szomszédos városból, s pont rájuk gondolt, mikor csörgött a telefonja, s egy esti programot ajánlottak fel a srácok, s hozzátették, ők még elugranak előtte valamerre, de mire ő hazaér, elkészül, már ott lesznek érte.
Mosolygott a vehemenciájukon, s az útja további részében végiggondolta, melyikükben mi a megnyerő, mit szeret, mi az, amit ki nem állhat bennük. Remélte, így tud majd valami döntést hozni, választani tud majd.
Egy kanyarhoz érve vette észre, hogy kicsit kifutott a szemközti sávba, s fülében csengett egy régi haver atyáskodó figyelmeztetése: "Mindig maradj a sávodban, főleg kanyarban MINDIG!" Épp mosolyra húzódott a szája az emlékre, mikor mintegy villanásként előtte termett egy rendszám. Azonnal felismerte, s azt is tudta milyen autó tartozik hozzá, s hogy kié. Hiszen annyiszor vártak már rá ezzel az autóval a háza előtt, hogy a triójuk végre együtt lehessen.
 Hihetetlennek tűnt, mégis egyszerre tudott belenézni a két szempárba... És a csattanással egyidőben már biztosra tudta, hogy soha többé nem kell már választania közülük...

Szösszenet 26.

Már egy ideje csak rá gondolt. Tudta, kapcsolatukban van valami bizarr, valami, amire mások azt mondanák, nem természetes.
Ő mégsem érezte így. Neki könnyed, vidám, biztonságos időtöltésnek tűnt minden közös perc. Már lassan beivódott a tudatába, hogy összetartoznak. Kellett neki ez a közösség vele, hiányérzete volt, ha mellőznie kellett. Ilyenkor felidézte a szavait, a hangját, hogy közel érezhesse magához, még ha fizikailag, technikailag távol is vannak.
Nehéz, vergődéssel és vívódással telt el a betegség miatti kényszerpihenője. Nagyon vágyott már a megnyugtató hangjára, ismerős, magabiztos kifejezéseire. Úgy érezte, mintha valamit elveszített volna. Már jóformán számolta a perceket, mikor léphet ismét kapcsolatba vele. Ketyegett a vasárnap éjjel, vánszorgott felé a hétfő, amikor végre átléphette az épület küszöbét. Valósággal rohant fel az emeleti terembe, bevágódott a székébe, s mikor felvillantak a villódzó kis fények, rádöbbent, neki nincs is szüksége erre a kalcsolódási formára, ki kell lépnie ebből a virtuális bizarrságból.
Így kikapcsolta az épp megszólaló robotpilótát a repülőgépszimulátor műszerfalán.