A lemenő nap sugarai világították meg a könnyekkel küzködő szempárt. Ahogy a lányra nézett, az volt az ember érzése, valami nagyon fájdalmas dolog lehet közöttük. A lány próbált bohóckodni, hogy felvidítsa. Majd hozzásimult, felnézett a könnyes szemekbe, huncutul belekacsinott, és csókolt. Hosszan, szenvedélyesen. Könnyes szemek szinte azonnal száradni kezdtek, s lassan visszatért az élet, a csillogás beléjük. De a forró csók véget ért... És a mosolygós szem pillanatokon belül ismét fájdalommal telivé vált. A lány tovább kacérkodott... kendőjét a fiú nyaka köré csavarta, majd a derekukat kötötte össze. Egészen belefeledkezett már az incselkedésbe, mikor a busz lomhán csikorogva megállt melletük. Egy gyors csók, és jelentőségteljes pillantás, és már ugrott is a buszra a lány. A fiú valósággal szétesett a fájdalomtól.
És ekkor hallottam meg a lány hangját: - Óóóó, édes, hisz reggel látjuk egymást a suliban! Bírd ki addig nélkülem!
