Néha úgy érzem, meg kell osztanom a gondalataimat másokkal. De ne kérdezd, miért... talán, hogy jobban megismerjenek?! Ki tudja... és azt sem tudni, kell-e ez nekem... De belevágok!

2011. augusztus 27., szombat

Szösszenet 12.

Alakja sejtelmesen villant elő a semmiből. Először épp csak, hogy észrevehetően felsejlett, majd mozdult egyet. Mintha őt is meglepte volna a mozdulat ereje és kecsessége. Újra próbálkozott. Ez még lágyabban sikerült. Majd ismét egy fuvallatnyi... Aztán hírtelen megpördült, és vad táncba váltott, csak úgy rezgett, pezsgett körülötte minden. Izzott a levegő, szinte szikrázott a környék. Harcot vívott, bátrat, merészet. Mindent bevetett, amit egy táncba bele lehet adni. Azonban ereje lassan hanyatlott, tempót váltott hát, s kevésbe erőteljesen vad, azonban kacér tangóba sikamlott át. Kéjesen erotikus táncot lejtett. Szemet gyönyörködtető, szívet melengető volt az érzelemmel teli mozdulatlánca. Már-már beteljesülni érezte az ember a szerelmi kéjt, mikor egy szinte hallható sikollyal megszűnt létezni.
A nap sugarai többé nem vetették kacér levélárnyékát szobám falára.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése