Zűrös, túlterhelt volt az egész hete, alig beszélgettek, találkozásról álmodni sem mertek. De ott volt a kecsegtető hétvége, amikor végre megnyugodhatnak, feltöltődhetnek egymást ölelvén. Csütörtökön már egyre jobban fokozódott a vágya, hogy láthassa végre, szinte számolta már az órákat. Ám az esti beszélgetés nagyon letörte. Elutazik. Csak így, hírtelen, mert mehetnéke lett. Hát megy. Ráadásul mindkét napra. A hangjában úgy érezte, volt egy kis "csakazértis" hangulat. Próbálta megfogalmazni csalódottságát, mert várta, vágyta azokat a napkat, amiket kettesben tölthettek volna. Nem volt kinek mondani... leperegtek a szavak. A péntek azzal telt, hogy az elmúlt napok, hetek eseményeit pörgette, hogy volt-e valami előjele ennek a nagy elhatározásnak, és hogy akkor most mi van... Sehogy sem értette. Ennyire félreismerte volna? Lehetetlen... Valami nem stimmel. A legrosszabb gondolatokat nem engedte a tudatába, mert bízott benne. A munkaidő lejárt már, nem is nagyon volt mit túlórázni, senki nem járt már arra... péntek este mindenki siet haza.
Ő kerülőt tett. Lement a tópartra, nézte a víz csendes lélegzését. Az együtt töltött szép pillanatokra gondolt, felidézte a kedvese mozdulatait, mosolyát, nevetését, emlékezett rá, milyen békésen aludt néha karjaiban. Már épp belefeledkezett ebbe az emlékezős, s már-már álomvilágba, mikor egy kis madár süvített el mellette. Hírtelen megborzongott... mintha a kapcsolatukat temetné... hiszen csak elutazott 2 napra, szíve joga. Kellett egy kis kikapcsolódás, és igen, néha egyedül kell kikapcsolódnia. Nagy nyugalom szállta meg, hazaindult. Ahogy poroszkált az úton, egyre jobb kedvű lett, mindennek örült már, a lemenő nap fényének, a hűs szélfuvallatnak, a város egyre erősödő péntek esti morajának, még a rátülkölő autósnak is! Mielőtt az ajtóban megfordította volna a kulcsot, elmosolyodott, mert arra gondolt, kedvese bizonyosan jól érzi magát és jó helyen van.
Belépett az ajtón. A konyhából halvány fény szűrődött ki. Fogalma sem volt, mit hagyhatott égve, vagy bekapcsolva... Belépett. Az asztalon meglátta a gyertyát. Gyönyörű, hófehér kecses szépség, pár perce izzott csak a kanóca. És a gyertya körül... megterítve az asztal, 2 terítékkel. Finom illat vonta körül, amit beljebb lépett. Az asztalon egy kis kártya, az ő kezeírásával: Isten hozott, Kedvesem!
Szempillantás alatt a szobában termett, mert már tudta... Ott volt :)
